A realista norvég drámaíróként számon tartott Ibsen darabja nagyszabású, szinte végtelenített sorban egymásra torlódó romantikus látomások egymásutánja. Megvan benne a népies jelleg, az egzotikus helyszínek által árasztott buja, vadregényes atmoszféra, s nem utolsó sorban a a személyiség mibenlétének boncolgatása.
A drámai költemény az „örök kamasz” ember útkereséséről, önmagunk megismerésének nagy kalandjáról szól, s arról, hogy nem lehet félig megélni az élet kínálta helyzeteket, azokban teljes személyiségünkkel részt vennünk. Másképp nem érdemes.
Peer kérdései a mai kamaszok, ifjú felnőttek kérdései is: ki vagyok én, hol a helyem, s miért vagyok a világon? Élete igazából a feleslegesség tragédiája. Pedig Peer Gynt az átlagembertől eltérően nagy lehetőségekkel indult: „fényes gomb lehetett volna a világ kabátján” – gazdag fantáziája révén akár művész is válhatott volna belőle. Ám ő minden nagyszabású lehetőséget elkerült, megelégedett a középszerűséggel. S aztán a történet végén – elveszítve minden lehetőséget – arra ítéltetik, hogy a Gomböntő kanalában végezze.