sk hu
Színházi csemegének ígérkezik a Temetés a Komáromi Jókai Színházban 26. május 2021

Nádas Péter Temetés című színművét mutatja be a hétvégén a Komáromi Jókai Színház. A Stúdió bérlet előadását Rastislav Ballek rendezte, Bárdos Judit és Culka Ottó adják elő.

Mi érintheti meg ebben az előadásban a nézőt? – faggattuk Forgács Miklós dramaturgot. „Néha jó megállni, és tudatosítani azt, ami egyébként természetesnek tűnik. Tulajdonképpen magát, a létezést. Történjen az a fejünkben, vagy körülöttünk. Tudatosítani azt, hogy az élet legkisebb rezdülései, legapróbb mozzanatai mindennapos banalitásai azonosak a kozmosz hatalmas folyamataival, a bolygók mozgásával, az univerzum átláthatatlan titkaival. Két ember, egy színész és egy színésznő játékosan, önfeledten kétségbeesetten kínlódva, egyedül és közösen kutatják ezeket a tikokat.

Temetes foto1 - Komáromi Jókai Színház

A dramaturg szerint színházi csemege lesz a Temetés. „A csemege alatt ne olyan luxusterméket képzeljünk el, ami nem hozzáférhető bárki számára. Ettől a csemegétől nem kell félni, ahogy nem kell félni a csendtől, egy hirtelen asszociációtól, egy váratlan gondolattól, egy érzéstől, amit nem biztos, hogy meg tudunk magyarázni” – teszi hozzá Forgács Miklós, aki harminc éve olvasta először Nádas Péter színművét. „Most úgy gondoltam, hogy Rastislav Ballek annyira izgalmas rendezőegyéniség, akivel érdemes egy ilyen kalandba bocsátkozni, mert ő úgy fejti meg a rejtélyeket, hogy közben, bölcsen mosolyogva megvárja, hogy te is megérezz belőlük valamit. Ez a darab a létezésről, a színházcsinálásról és a férfi-nő viszonyról egyaránt szól. Ahhoz, hogy érvényesen meg tudjon szólalni, kell két olyan fantasztikus színész, mint Bárdos Judit és Culka Ottó, akik nem félnek attól, hogy nem a bevett színészi eszközökkel, nem a megszokott módon kell a színpadon létezniük” – tudatta a dramaturg.

A Temetés díszletét és jelmezeit Gadus Erika tervezte. A színpadi mozgás Stanislava Vlčeková koreográfus munkája. A rendező asszisztense Balázsy László volt.

Temetes foto2 - Komáromi Jókai Színház

Az előadást a Stúdió 1 bérlettel rendelkező nézők május 28-án, pénteken, a Stúdió 2 és Stúdió 3 bérletekkel rendelkező nézők május 31-én hétfőn este 18.00 órai kezdettel tekinthetik meg, akik kérdés esetén a 0908 482 069 vagy a 0905 898 739 mobilszámokon kérhetnek információt. A szakmai bemutatót május 30-án, vasárnap 18 órai kezdettel tartják. A jelenleg érvényes járványügyi intézkedések értelmében az előadás megtekintéséhez csupán arcmaszk viselése kötelező. Arcmaszkot a színház nem biztosít!

Fotó: Dömötör Ede

vissza

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
Urad Vlady Ministerstvo Kulury CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultminor Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Square 1 Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Kukkonia logo 0 Metrans Sam logo Ak project Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos 0000913519 Green Coop logo Logo Jandj Mc L Logofont1 pos Minit logo zpiecky Logo circle 2 Image001 Agref logo Index Cropped amt logo big 270x270 Cedrus piros logo Dunstav E-KONZOL s.r.o. Florissimo logo LOGO PNG Final MEDIAL Net s r o logo Stifi original Subpage buslak logo Termal s r o Nagymegyer ABSOLON s.r.o. - Komárom AGRIMPEX - Nádszeg AGRIPENT spol. s.r.o. - Lég AgroKiss s.r.o. - Nagyszarva AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd AGROSERVIS spol s.r.o. Komárom ALBÁR Község Alistál Község A.M.T. Gúta ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község Bátorkeszi Község BBN GROUP - Bős Bős Város C-SERVICE s.r.o. - Tóth Viktor Komárom Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község CSILIZNYÁRAD Község Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DIEGO DS s.r.o. Dunaszerdahely ECOLED - Albár Ekecs Község Ekel Község EPIC PARTNER - Komárom EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi EVENT CREW Gúta FARKAS KATALIN - Dunaszerdahely FAXCOPY - Komárom FCC SLOVENSKO s.r.o. Albár FELSŐPATONY Község FIRSTFARMS Gabčíkovo s.r.o. - Bős Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs GUKOM S.R.O. - GÚTA GUTTE s.r.o. - Gúta Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom HETÉNY Község HORVÁTH ÁRPÁD Gúta IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Imely Község INTERCAD s.r.o. - Komárom IZO - BAU s.r.o. Somorja JEG - Komárom JUHOMETAL s.r.o. Gúta KAMOCSA Község Keszegfalva Község KEMAR s.r.o. - Komárom KF - STAV s.r.o. Ekel KLEMPA KATALIN - Dunaszerdahely KOLLÁR ZOLTÁN - Komárom KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza KOMÁROMI ZSIDÓ HITKÖZSÉG Lakszakállas Község Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MERKANTIL - Mgr. PÉNTEK ISTVÁN - Dunaszerdahely MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY LÁSZLÓ - Kulcsod NAGY ZOLTÁN - Nyárasd NCD s.r.o. Nádszeg OND a BECk s.r.o. - Gúta ONLINESTAVBA s.r.o. - Dunaszerdahely OPC EUROPE s.r.o. - WURCELL ZOLTÁN - Komárom Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SALUSPHARM Gúta SALVATOR GYÓGYSZERTÁR - Ógyalla SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZENTPÉTER Község SZITA - Ekecs SZÍMŐ Község Szőgyén Község STING 2000 s.r.o. Gúta TELERVIS - Bős TOPSTAV É & A - Komárom TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község VÁGFÜZES Község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG