sk hu
Erdély itt van velünk Komáromban – Tamási Áron-emléktáblát avattak 19. decembra 2022

A magyar kultúra napján a marosvásárhelyi kultúrpalotából indult ez év januárjában a huszadik századi magyar irodalom nagy alakjának, Tamási Áronnak szentelt emlékév, amelyet ezen a hétvégén ünnepélyes keretek között zárnak le több helyszínen Kárpát-medence-szerte.

Emlektabla - Jókaiho Divadlo

Az emléktábla jelmondata 1956. október 26-án hangzott el: „Nincs módunkban kitérni a hűség elől” (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az emlékév zárásaként a Kárpát-medence és a diaszpóra tíz helyszínén avatnak Tamási Áron-emléktáblát, amelyet pénteken délelőtt a felvidéki Komáromban, a horvátországi Eszéken és a szlovéniai Lendván azonos időben lepleztek le. Az emléktábla Tamási Áronnak, a magyar irodalom jeles alakjának, az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyarjainak összetartozását szimbolizáló életműve előtt tiszteleg.

A komáromi tábla ünnepélyes avatására a Komáromi Jókai Színház épületében került sor, ahol köszöntőt mondott Gál Tamás direktor. Tamási Áronnak ugyan nincs közvetlen kapcsolata Komárommal, azonban 2009-ben, a Vidnyánszky Attila által rendezett nagy sikerű Énekes madár című darabját a komáromi színház is játszotta, emlékeztetett.

Tamas - Jókaiho Divadlo

Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Megjegyezte, darabjait ma is számos színház játssza, „mi is tartozunk még ezzel” – fogalmazott. A Kossuth-díjas székely magyar íróval kapcsolatban kijelentette, a szülőföld iránti szeretet határozta meg életét, személyiségét. Beszéde végén megköszönte a magyar kormány által évek óta nyújtott erkölcsi és anyagi támogatást, mellyel a komáromi színházat segítik. Gál Tamás úgy fogalmazott, az anyaországi támogatások egy teljes darab költségeit fedezik, amiért végtelenül hálásak.

A színigazgató köszöntőjét követően Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondott beszédet a táblaavatás alkalmából. Az 1897-ben, Farkaslakán született Tamási Áronról úgy fogalmazott, az egyik legnagyobb székely magyar író és az egyik legolvasottabb írója a magyarságnak mind a mai napig. „Olyan személyiség, aki számunkra még mindig hívó szó, éljünk bárhol a világban” – szögezte le

Potapi - Jókaiho Divadlo

Potápi Árpád János (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az emlékévek egyik legfontosabb feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését megerősítsék a nemzetben; elsősorban a gyerekekben, élményt adva nekik – magyarázta. A Tamási Áron 125 Emlékév leginkább a gyermekek és a fiatalok figyelmét igyekezett a székely íróra irányítani, hogy nyelvezetén keresztül tanulva erősödjön a fiatalokban a hazaszeretet, a haza iránti elkötelezettség, mondta. A nemzetpolitikai államtitkár szerint Tamási Áron műveiben egy évezred kultúrája halmozódott fel, amelyet őseitől örökített át.

A 2016 óta meghirdetett emlékévek fővédnöke Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, aki személyében tovább erősíti az emlékévek kitűzött célját, a nemzeti összetartozás erősítését, vélekedett. A Tamási Áron-emlékév során számos színdarab, kiállítás, vetélkedő, tanulmányi verseny valósult meg a magyarok által lakott vidékeken, húzta alá.

Kuldottek - Jókaiho Divadlo

A Szövetség Nyitra megyei képviselői a Komáromi járásból (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Elmondta azt is, hogy az egyforma kivitelezésű emléktáblákat a következő helyszíneken avatják fel még a holnapi nap folyamán: a kárpátaljai Beregszászban, a németországi Kastlban, az ausztráliai Brisbane-ben, a dél-afrikai Johannesburgban, az argentínai Buenos Airesben, az amerikai egyesült államokbeli Clevelandben és a kanadai Edmontonban. Potápi Árpád János megköszönte minden támogatónak, segítőnek a munkáját, akik részt vettek az emlékév során a rendezvények megvalósításában, kiemelve a Magyarság Házának közreműködését.

Beszédét követően a színház fenntartójaként Csenger Tibor a Szövetség megyei frakciójának nevében úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés, hogy a Felvidéken Komáromra, a Jókai Színházra esett a szervezők választása. A színházról elmondta, a felvidéki magyar kultúra egyik bástyája, amely méltán érdemes a megye támogatására és mindent megtesznek azért, hogy ebben a színházban méltó körülményeket teremtsenek, fogalmazott.

Leleplezes - Jókaiho Divadlo

Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Ezt követően Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Gál Tamás igazgató közösen leplezték le Tamási Áron emléktábláját. A direktor megjegyezte: „mostantól itt van velünk Tamási Áron, általa itt van Erdély Komáromban”.

Szalai Erika/Felvidék.ma

späť

Hlavní sponzori Jókaiho nadácie

Hlavní sponzori Zlatí mecenáši Strieborní mecenáši Bronzoví mecenáši Ďalší mecenáši
Urad Vlady Logo IROP JDK CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultminor Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Kukkonia logo 0 Metrans Sam logo Upland Logo1024 1 Ak project Chateau ruban Logo cz 0000913519 Green Coop logo Jandj Mc L Logofont1 pos Index Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos Minit logo zpiecky Cropped amt logo big 270x270 Index Cedrus piros logo Dunstav Florissimo logo Földműves szövetkezet - Gúta Stifi original RECO RECYCLING s.r.o. - Izsa Subpage buslak logo AGRIMPEX - Nádszeg AGRIPENT spol. s.r.o. - Lég AgroKiss s.r.o. - Nagyszarva AFROSERVIS spol.s.r.o. - Komárom AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd ALBÁR Község Alistál Község ANDREA SHOP - Dunaszerdahely ARRI s.r.o. - Ekecs ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község BBn GROUP - Bős Bátorkeszi Község Bős Város C-SERVICE - Wurczell Zoltán Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csicsó Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DEÁKI Község EGYHÁZKARCSA Község Ekecs Község E-KONZOL s.r.o. EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi FAXCOPY - Komárom FAZEKAS GITTI - Alistál FELSŐPATONY Község Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő F&K PÉKSÉG - Komárom GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GÁLEXPO - marcelháza GREEN GARDEN - Bős GUKOM S.R.O. - GÚTA Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta GUTTE s.r.o. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom Imely Község Ing. MOLNÁR ERNŐ - Dunaszerdahely NTERCAD s.r.o. - Komárom JÓKA Község JUDR. Ing. SZITÁSI FERENC - Lég Keszegfalva Község KF - STAV s.r.o. Ekel KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza Lakszakállas Község Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD MUDR. Csörgő Péter NAD-MED - Komárom Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY LÁSZLÓ - Kulcsod NÁDSZEG Község NCD s.r.o. Nádszeg OND a BECk s.r.o. - Gúta OPC EUROPE s.r.o. - WURCELL ZOLTÁN - Komárom Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PERBETE Község POOLTECH - Dunaszerdahely PRALINÉ CUKRÁSZDA - Komárom PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút ROBI ABC - Dunaszerdahely Rustique Dunaszerdahely SALUSPHARM Gúta SALVATOR GYÓGYSZERTÁR - Ógyalla SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely ŠEKO SHOP - Komárom SZENTPÉTER Község Szevecsek István Komárom SZÍMŐ Község Termal s r o Nagymegyer THERMÁL - Naszvad TOMATA s.r.o. - Gúta TONEX s.r.o. - Komárom TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község WF Kft. - Dél-Komárom WILLEX s.r.o. - Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG