A Hat szerep szerzőt keres Luigi Pirandello, olasz drámaíró egyik legtöbbet játszott drámája, melynek ősbemutatójára épp száz évvel ezelőtt 1921-ben került sor. Azzal foglalkozik, amit a legtöbb dráma feledni igyekszik: a színházi előadás valóságának és a megjelenítés illúziójának viszonyával. Pirandello azt vizsgálja, megmaradt-e még a valóság és az előadás összekapcsolódásának lehetősége. A Hat szereplő szerzőt keres jelképes alakjai nem tudják, mit cselekedjenek, hiszen csak jelmezek, csak szerepek, akiket még nem írt meg senki. De amikor bármelyiket megírják, egyszeriben elveszítik az identitásukat, egyéniségből hazug személyiséggé lesznek. Egyszerre szorongató és bohózatos játék ez.
Michal Vajdička, a Szlovák Nemzeti Színház volt igazgatója a színházi történetet egy filmes közegbe helyezi át, mert ezzel az átlagnéző számára kézzelfoghatóbb a valóság és a fikció közötti feszültség, a film és az élet szerepeinek konfliktusa. Michal Vajdička, aki a szlovák színházi élet jelentős fiatal képviselője arra is kísérletet tesz ebben az előadásban, hogy szembe állítson egymással két domináns közép-európai színházi iskolát, módszertant, lehetőséget teremtve ezzel az egyébként is két kultúra mezsgyéjén fejlődő szlovákiai magyar színháznak az önmeghatározásra.
"Nekünk nincs más valóságunk, csak ez az illúzió. De Önök se nagyon kapaszkodjanak el a saját valóságukba, mert ahogy a tegnap már köddé vált, a jelenpillanat is illúzióvá válik holnapra."
A realista norvég drámaíróként számon tartott Ibsen darabja nagyszabású, szinte végtelenített sorban egymásra torlódó romantikus látomások egymásutánja. Megvan benne a népies jelleg, az egzotikus helyszínek által árasztott buja, vadregényes atmoszféra, s nem utolsó sorban a a személyiség mibenlétének boncolgatása.
A drámai költemény az „örök kamasz” ember útkereséséről, önmagunk megismerésének nagy kalandjáról szól, s arról, hogy nem lehet félig megélni az élet kínálta helyzeteket, azokban teljes személyiségünkkel részt vennünk. Másképp nem érdemes.
Peer kérdései a mai kamaszok, ifjú felnőttek kérdései is: ki vagyok én, hol a helyem, s miért vagyok a világon? Élete igazából a feleslegesség tragédiája. Pedig Peer Gynt az átlagembertől eltérően nagy lehetőségekkel indult: „fényes gomb lehetett volna a világ kabátján” – gazdag fantáziája révén akár művész is válhatott volna belőle. Ám ő minden nagyszabású lehetőséget elkerült, megelégedett a középszerűséggel. S aztán a történet végén – elveszítve minden lehetőséget – arra ítéltetik, hogy a Gomböntő kanalában végezze.
A Komáromi Jókai Színház és a budapesti Szkéné közös vállalkozásában Nagy Péter István rendező és Fekete Ádám dramaturg kísérletet tesznek arra, hogy megfogalmazzák a Don Juan sztori 21. századi olvasatát. Az örök csábító mítosza európai kultúrtörténetünk meghatározó legendája, melyet sokan sokszor fogalmaztak újra.Figurája évszázadok óta foglalkoztatja az írókat, zenészeket, költőket, filozófusokat. Vajon mi a titka Don Juannak? Miért tér vissza folyton a művészeti alkotásokban, miért bukkan fel újra és újra kalandos történeteivel? A donjuanizmus lényege, hogy az élet elmúlásával az élet élvezetét állítja szembe. Don Juan minden nőt szeret, anélkül az illúzió nélkül, hogy a szerelem – bármely szerelem – örökké tartana. Igaz szerelmet ad és igaz szerelmet kap, csak épp szerelme tárgya változik időről-időre.
A Kísértetek középpontjában egy középkorú nő, Alvingné áll, aki egész életében férje bűneit titkolta és próbálta ellensúlyozni a közösségben. A férfi halála után azonban minden hazugság felszínre tör, és nem marad többé következmények nélkül. A Nóra és a Hedda Gabler után Ibsen harmadik nagy női drámája a Kísértetek, mely az 1881-es bemutató idején példátlan botrányok sorozatát kavarta.
Alving kapitány gazdag özvegye férje halálának tizedik évfordulójára árvaházat építtet az elhunyt emlékére. A megnyitó ünnepségre hazavárja rég nem látott fiát, aki festőként Párizsban él. De lehet-e bármit örömmel ünnepelni olyan világban, ahol álszentség leplez szégyenletes titkokat, kényszerű hazugságokat és elfojtott vágyakat?
Ebben a darabjában a világszerte ismert drámaíró messzebb ment, mint valaha: kora társadalmának legszentebb értékeit vette célba. Ha az olvasó végigköveti a szereplőket a sötét, ködös, esős darabon át, tanúja lehet annak, hogyan szembesülnek a kíméletlen nappal a „fénytől rettegők”.
Ibsen leginkább a Kísértetek című darabjában haladta meg korát, nyíltan felvállal olyan kérdéseket, mint a szifilisz, örökletesség, élettársi viszony, incesztus, szabad gondolkodás, a züllött nők és züllött férfiak azonos megítélése, a család, a szülői tekintély és a vallás megkérdőjelezése. Formai tekintetben is ez a legradikálisabban szerkesztett Ibsen-darab. Rendkívüli következetességgel lassan és kíméletlenül leplezi le a múltat: sorsdrámát alkotott egy új korban, melyben a biológia és pszichológia váltotta fel az isteneket.
A Kísértetek lényeges gondolati síkja, hogy Alving kapitány emlékét, azért lenne fontos
életben tartani, hogy végre továbbléphessünk.
A történet főszereplője, Szabó András gyerekorvos anyja halála miatt érkezik vissza Német-országból szülőfalujába, hogy rendezze az családi hagyatékkal kapcsolatos intéznivalókat, többek közt az anyja által ráhagyott gyerekorvosi praxist. Bár Andrásnak esze ágában sincs maradni, vagy beleavatkozni a falu életébe, elkerülhetetlen, hogy ne szembesüljön a hivatalnokok butaságnak álcázott kétszínűségével, a problémák elfedésének módszertanával,például azzal, hogy mennyire nem lehet mit mondani arra, hogy ha egyszer az égadta világon senki nem tesz semmiféle bejelentést, akkor nincs is mit
kivizsgálni. Tehát nincs probléma. Csak épp gyerekhiány van. A fiatalok elköltöznek, nincs miért maradni, a „Kóreában”élő gyerekeket pedig eladják külföldre. Jobb is nekik, legalább nem a mocsokban nőnek fel, amúgy sem hiányoznak senkinek – vélik a falubeliek.
Schwechtje Mihály filmrendező színpadi műve 2020-ban a Legjobb magyar dráma díját nyerte el. A darab megtörtént esetet dolgoz fel, a szerző korábban egy kistájékfilmet is forgatott az eladott gyerekek ügyéről.
A szibériai születésű Oleg és Vlagyimir Presznyakov a kortárs orosz dráma legfelkapottabb alkotói, akiknek kettősük egyfajta márkanévként vonult be az európai színházi világába. A Presznyakov fivérek, ahogy magukat nevezik Csehov után a legtöbbet játszott orosz szerzőknek számítanak, s a népszerűségüket mi sem jobban, mint az, hogy a Moszkvai Művész Színház Presznyakov-fesztivált szervezett, hogy műveiket bemutassák, de nem csak hazájukban népszerűek,drámáikat világszerte nagy sikerrel játsszák.