„–Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem?
– De jól tetted, édes, jó Lajosom. Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.”
Örkény István Tóték című tragikomédiája az 1967-es Thália Színházbeli bemutató óta a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Párizstól Washingtonig, Berlintől Moszkván át Japánig, Fábry Zoltán pedig kiváló filmet készített belőle, Isten hozta őrnagy úr címmel.A frontról egészségügyi szabadságra a hátországba érkező Őrnagy beköltözik az a fiukért rettegő Tóték életébe. A család protekció reményében vállalja megaláztatások véget nem érő sorát.A kétféle trauma sérültjét – az Őrnagyot és Tótot – egy világ választja el egymástól: társadalmi helyzetük, neveltetésük, lelki alkatuk és családi állapotuk. De van a létnek egy, az adott történelmi szituációban meghatározó szférája, ahol ez a két férfi találkozik. És ez nem más, mint a félelem. Félni és félteni sokféleképpen lehet: az Őrnagy hisztérikus, patologikus rettegése parancsoló terrorban nyilvánul meg, Tóté pedig az alkalmazkodás és az engedelmesség síkján.Ez az ellentét magában foglalja kapcsolatuk lényegét. Kettőjük minden darabbeli megnyilvánulása egymást feltételezi. Az Őrnagy csak akkor szerezhet érvényt saját esztelen akaratának, ha van, aki aláveti magát annak, amit ő követel.És minél esztelenebb a parancs, annál alázatosabbnak kell lennie annak, aki teljesíti. Jelenetről jelenetre követhető, hogyan torzulnak el az Őrnagynak a vendéglátóival szemben támasztott elvárásai, hogyan követeli tőlük egyre elszántabban és egyre értelmetlenebbül saját normáik, sőt életük feladását.
A kortárs katalán vígjáték középpontjában egy nem várt terhesség áll. Ez önmagában is nehéz helyzet, hát még, ha nem vagyunk biztosak a partnerünk érzéseiben. Persze a megoldás lehet egyszerű, hisz sokszor csak egy jó hideg sörre van szükség ahhoz, hogy tisztábban lássuk a dolgokat. De mi történik, ha minden új információ csak újabb kérdésket vet fel? Hogyan hozzon az ember komoly döntéseket, ha maszkos férfiakat talál a lakásában, feltűnik egy mindentudó, vagyonos nagybácsi, és még egy elrontott szardellaszósz és egy terrorszervezet is belezavar a képbe? Abszurdnál abszurdabb szituációk követik egymást, melyek mögött végig jelen van a gyermekvállalás témája, de ez mellett felmerül a lázadás problémája, az apa-fiú konfliktus, a fiatalok vágya, hogy valamiben kiteljesedjenek és megtalálják helyüket a világban – ez a keresés, amely néha kilátástalannak tűnik, néha pedig naivitásunkban helytelen eszmék és célok felé sodor minket. Mindezzel a tizen- és huszonévesek könnyen azonosulnak, de az idősebbek is megtalálhatják benne a régi önmagukat, vagy összehasonlíthatják magukat a mostani fiatal generációval.
Az előadás a Komáromi Jókai Színház és a Symbol polgári társulás közös produkciója.
A történet a
török megszállás idejében játszódik, a játék helyszíne Kecskemét városa, mely
még ezekben a nehéz időkben is megőrizte függetlenségét. A szabadságnak azonban
ára van: a törökök is, a kurucok is, a labancok is szabad prédának tekintik,
sarcolják, fosztogatják a várost.
Kisebbségi helyzetünkből adódóan sokszor érezhetjük azt, hogy mi szlovákiai
magyarok, úgy élünk, mint Kecskemét város polgárai a régmúltban. Identitásunk
kettőssége zavart okoz a hétköznapokban, hiszen teljes mértékben nem tartozunk
egyik főúr fennhatsága alá sem. És ugyanúgy próbálunk ügyeskedni, keresni a kiskapukat,
a túlélési lehetőségeket, ahogy tette azt Lestyák Mihály és a kecskeméti
városatyák.
Az előadás megpróbál ezen a nagyon szép, ugyanakkor tanulságos történeten
keresztül szólni a jelen helyzetről, természetesen anélkül, hogy direkt módon
aktualizálna, vagy megbontaná Mikszáth történetét.
A Beszélő köntös ősbemutató: új zenés színházi adaptáció készül Mikszáth
történetéből, nagyszerű hazai alkotók közreműködésével. Olyan előadás készül, mely
az idők folyamán klasszikus irodalommá vált Mikszáth Kálmánt közelebb hozza az
ifjúsághoz.
A beszélő köntös igazi családi előadás, a fiatalabb nézőinknek épp olyan színházi
élményt kínál a fordulatokban gazdag történet, az akciójelenetek, a
török-labanc-kuruc támadások, mint szüleik számára, akik kisebbségi helyzetünk
abszurditásán, kiszolgáltatottságunk és ügyeskedéseink komikusságán tűnődhetnek
el.
Mikszáth Kálmán azonos című regényét színpadra alkalmazta Varga Emese
Helyezzük el először is ezt a szöveget. Naturalisztikus, szokták erre mondani, és valóban, valósághű, ismerős és jól megszokott ez a nyelv. Nem véletlen a műből készült film: ezek a mondatok nem akarnak világot teremteni maguk köré, nem nyitnak meg mélységeket, egyszerűen csak kijönnek aszereplők száján. Épp annyik, amennyik, és ez erényük: egy-egy szófordulat, szórend már hallatja a mondat dallamát, többük egymásutánja egy veszekedés fel-le hullámzását. És amikor már a sokadik zavarba ejtő pillanat történik meg a szemem láttára, szégyen fog el, hogy kilesem mások titkát. És ezért a színész mellett, legalább fele-fele arányban, a szöveg a felelős. Miként a nyelv, a helyzetek is otthonosan ismerősek. Életközepi válság, társadalmi szét- és leszakadás, a család, mint a létezés normatív műfajának kérlelhetetlen abszurditása. A gyereknevelés tanácstalansága és csődje. Élet a viszonylagos jólétben és kapaszkodás a legalább elviselhető minimumba. A párok is kapaszkodnak egymásba, de olyan szorosan, hogy felsebzi egyik a másikat. De mindezt drámázás és pátosz nélkül,tárgyszerűen, iróniával és humorral. Csoportkép egy generációról, akinek mindene megvan a boldogsághoz, de mégsem tud boldog lenni. Ismerős az egész. A gyerekkönyv-címektől a párkapcsolati játszmákon át a nagy élethazugságokig. Ismerős, mert a saját bőrömön tapasztalom, és mégha nem így lenne, akkor is ismerősnek érezném, ugyanúgy látnám magam előtt a szoba parkettáját szőnyeggel, vagy a natúr hajópadlót és a kerámia járólapot. A szöveg nem érzékeltet teret, viszont érzékelteti a közelséget, a bevonódást. Négy jó szerep. Az emberi gyarlóság széles spektrumát felmutató négy szerep: hazugságok, csalások és csalódások. Erős színészi feladatok: nemcsak a jellemhibák, hanem a közelség, a nézők közelsége, a nézők között játszás bátor vállalása. Ha így tud lenni, esély van rá, hogy magunkra ismerjünk, mint nézők, zavarunkban nevessünk, de szeressük ezt a szűk másfél órát, hogy megmutatta, ilyenek vagyunk.
Forgács Péter gondolatai a műről
Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával készült.
A népi megfigyelések szerint a madarak a hosszú téli némaság után február 24-én, Mátyás napján kezdenek el újra énekelni. Jégtörő Mátyás ezen a napon osztja ki a madaraknak a sípokat és a szűre ujjából kiereszti a tavaszt. Mátyás a szokott időben megérkezik az erdőbe, hogy kifaragja a sípokat a madaraknak. Ám az erdőben él a rémséges Bákász, aki gyűlöli a madárdalt, ezért fondorlatos tervet eszel ki: elrabolja Mátyás sípjait és az erdő fő dalnokát, Filomént, a fülemülét. Madárcsicsergés nélkül nincs tavasz, a tél marad az úr. Vajon sikerül-e Mátyásnak kiszabadítani Filomént és visszaszerezni a sípokat? Lesz-e idén tavasz vagy a tél marad az úr?
A szibériai születésű Oleg és Vlagyimir Presznyakov a kortárs orosz dráma legfelkapottabb alkotói, akiknek kettősük egyfajta márkanévként vonult be az európai színházi világába. A Presznyakov fivérek, ahogy magukat nevezik Csehov után a legtöbbet játszott orosz szerzőknek számítanak, s a népszerűségüket mi sem jobban, mint az, hogy a Moszkvai Művész Színház Presznyakov-fesztivált szervezett, hogy műveiket bemutassák, de nem csak hazájukban népszerűek,drámáikat világszerte nagy sikerrel játsszák.